Bilimbo Naphegy és a Living Gallery Budapest közös kiállítást szervezett, melynek témája a város, mint minket körülvevő, mindennapunkat átszövő környezet a gyerekek szemével.
A várost mentettük át rajzlapra, és szobor illetve makett formájába a Bilimbos ovis gyerekekkel. Fontos olyan inspiráló téma a kicsiknek, amely hozzájuk is közel áll, érdekli őket és tapasztalataik vannak róla.
A projektsorozat első állomásaként a gyerekek Budapest izgalmas épületeit, lakóházait „építették”, tervezték meg, és mutatták be az ő szemükön keresztül. A koncepció, hogy a háttér élénk, színes, kifejező, a házak és
a térben elhelyezett dolgok pedig egyrészt egységes fehérek, vajszínűek vagy ezek árnyalatai, másrészt színes meglepetésházak, amelyek megfestésére külön hangsúlyt fordítottunk.
Miközben készült a város, a gyerekek megismerkedhettek a főváros nevezetességeivel, sajátosságával. Problémamegoldó készségük is folyamatosan fejlődött, mivel a hallott-látott-tapasztalt információkat síkban-térben kellett megjeleníteniük, életre hívniuk.
Az alkotás folyamatát is megörökítettük, és folyamatosan közkinccsé tettük a projekt Facebook-oldalán. Az elkészült alkotásokból képeslapok készültek, az összeállított városmakett pedig kiállításra került a Living Gallery Budapestben.
A gyerekeket a közös munkában Bálind Éva, a Bilimbo Naphegy Montessori Óvoda óvónénije inspirálta és vezette.
Videó
Képgaléria
Ezen oldal tartalmát és programjainkat szerzői jog védi, bármilyen reprodukció az eredeti szerzővel történő egyeztetés nélkül, jogi eljárást von maga után. | Mesevarázs Kft. © Minden jog fenntartva | Impresszum