Angol

Vandával, kedd délelőtt

Játékos angol foglalkozás sok mesével, dallal, mondókával. A korai nyelvtanulás ennél a korosztálynál a játékokon és a változatos feladatokon keresztül vezethető be. A legfontosabb, hogy megszeressék az idegen nyelvet, kellemes és vidám légkörben szinte észrevétlenül ismerkedjenek az alapokkal. Ebben segítségünkre lesznek az angol nyelvű dalok, mondókák, versek, különböző mozgásos tevékenységek. Vanda a zenét sokrétűen használja a foglalkozásokon. Három hangszeren játszik (hegedű, furulya, zongora) és igyekszik a hangszeres játékot minden foglalkozás alkalmával bemutatni a gyerekeknek.

Hangtálfürdő

Marikával, kedd reggel

Marikának a kisgyerekek mellett a másik örömforrása a hangtálazás. Évek óta hangtálazza a kicsiket a Szőlő csoportban. Szeretne a jövőben még többet ezzel foglalkozni, ezért egyéni hangtálazást tart felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Jóga Móka

Imeldával, csütörtök reggel

A gyermekjóga foglalkozások középpontjában a mozgás áll, ugyanakkor minden pillanatát átszövi a játékosság és a mese. A kisgyermek értékrendjét a mese alakítja, így nagy hangsúlyt fektetek az adott óra mesekeretére. Külső szemlélőként egy drámajátékot figyelhetünk meg, jelmezek nélkül, ám tudatos mozgáselemekkel, teljes átéléssel kivitelezve: mozgás, játék, mese alkalmazása egy időben, 45 percen
keresztül. Mivel a jóga a természetben alakult ki, a gyakorlatai is természetesek és egyszerűek. Állatutánzó mozgáselemek képezik az alapját, erre épül ezen elemek sorozata és nehezített verziói. Az foglakozások alatt verselünk, dalolunk, mondókázunk folyamatosan, közben a helyes mozgásformák kivitelezésére törekszünk.

A gyermekjóga egy mozgásfejlesztő foglalkozás. Olyan gyakorlatokat végeztetünk a gyermekekkel, amelyek játékos módon fejlesztik a gyerekek képességeit. Komplex mozgásfejlesztés valósul meg, játékos, mókás keretek közt, minden gyermekjóga órán.

Kis Tudós

Timivel, hétfő reggel

Annyi izgalmas dolog van a világban, amit a gyerekek szeretnének kipróbálni… vizes, levegős, gázos kísérletek, optikai csalódás, testünk csodái, bolygónk működése, élővilága… csak néhány az előkerülő témákból. Az érdekességek, a megtapasztalt élmények segítségével nyitottabbá válnak a gyerekek a minket körbe vevő világ felé. Nem csak különböző tudományágakba nyerhetnek itt majd játékosan betekintést, hanem a fenntarthatóságra, a környezettudatos és egészséges életmód alakítására is hangsúlyt fektetünk.

Ha érdekelnek a minket körülvevő világ csodái, és szeretsz új dolgokat kipróbálni, itt a helyed!

Mesés Kezek alkotó mesefeldolgozás

Évivel, csütörtök 16:30-17:15

Ezen a foglalkozáson a képzeleti játékoknak, az érzékszervek élesítésének, a személyiség és kreativitás fejlesztésének lesz kiemelt szerepe. Az irodalmat ötvözzük a vizuális tevékenységekkel, azaz alkotó módon kapcsolódunk a mesehallgatáshoz: a színek, formák, textúrák és technikák változatosságával is inspiráljuk a gyerekek önmegismerő, önkifejező képességét.

Idén az elkészített munkáinkból kiállítást rendezünk Lépcsőház Galériánkban, ezért a Mesés Kezek tematikájában igazodik majd a World by Bilimbo Kids művészeti projektünkhöz. A gyerekek belső világa így válik majd kézzelfoghatóvá, ezáltal ők is mesélnek majd saját meséket.

Pörgő-Forgó táncfoglalkozás

Borival, szerda reggel

Ízelítőt kapnak a gyerekek többféle táncműfajból, főleg a modern- és kortárstánc elemeiből és örömeiből! Minden nap újabb táncmozdulatokkal, gyakorlatokkal ismerkedünk meg. Közösen alkotunk mini-koreográfiákat is, amik attól lesznek különlegesek, hogy a csapat mozdulatai és érzelmei fogják alkotni. A legfontosabb, hogy a gyerekek megtalálják az örömöt a mozgásban, a táncban és a közös alkotásban. Önkifejezést és együttműködést tanulunk a tánc varázsának segítségével!

Úszás a Buborék Úszóiskolában

Péntek délelőttönként, 8-10 hetes turnusokban

A MOM Sport Uszodában a gyerekek tudásszintjüknek megfelelő, lehetőségekhez mérten homogén csoportra osztva, tapasztalt, szakképzett, jó hangulatú úszóoktatóktól sajátítják el az úszás tudományát. A gyerekeket jól felszerelt busz szállítja az oviból a helyszínre. 

www.buboreksport.hu

 

Korcsolya a Steps on Ice SE-nél

Téli időszakban igény és pálya-nyitvatartás szerint, 8 hetes turnusokban

A Steps on Ice SE-t Elek Attila olimpikon jégtáncos indította útjára 2010-ben. Náluk a gyerekek megtanulhatják az alapokat, korizhatnak csak hobbiból, de jó helyen vannak akkor is, ha igazi versenyző sportolóvá szeretnének válni.
Helyszín: Oxygen Wellness Sportközpont

www.facebook.com/stepsonice/

 


Ezen oldal tartalmát és programjainkat szerzői jog védi, bármilyen reprodukció az eredeti szerzővel történő egyeztetés nélkül, jogi eljárást von maga után. | Mesevarázs Kft. © Minden jog fenntartva | Impresszum